Időutazás..

- Emberi korok sámán szintézise -

Globális szintézis: A mintázatok matematikai pontossággal mutatják meg, hogy a történelem során a különböző korok nagy tanítói – a védikus rishik, Mózes, Jézus, majd később a Saint-Germain-i tradíció és a XXI. század sámánjai – ugyanahhoz a forráskódhoz nyúltak vissza. Arra jöttek rá, hogy az emberi szenvedés forrása a leválasztottság érzése (az, hogy "kicsi vagyok, gyenge vagyok, porszem vagyok"). A megoldás pedig mindenhol a nyelv és a tudat legmélyebb szintű átprogramozása: visszatérés a tiszta, feltétel nélküli létezéshez, az "Én Vagyok" állapotához. Amennyiben ezzel a logikai ívvel áttekinthetjük a történelmet, a pszichológiai és kvantumfizikai párhuzamokat, valamint a nyugati és keleti teológiai gyökereket.. - Látni fogjuk a mintázatot!

Így áll össze a teljes kép: a különállás egyszerre az a törés, ahol a szenvedés (a "kicsi és elválasztott vagyok" érzése) megszületik, és az a prizma is, amelyen keresztül a végtelen fény egyáltalán megcsodálhatja önmagát. Ha nem lenne viszonyítási pont, a teremtés vak lenne a saját szépségére.

A fonal, ami a legkülönbözőbb tradíciókat és a modern tudomány nyelvét összeköti:

  • A védikus hagyomány (Tat Tvam Asi – "Az vagy te"): Feloldja a határt az egyéni lélek (Átman) és az egyetemes forrás (Brahman) között – ugyanaz a fény, csak más sűrűségben.

  • Mózes és Jézus tanításai (Ehjeh aser ehjeh – "Vagyok, aki vagyok"): Nem egy külső, távoli definíciót ad, hanem magát a feltétel nélküli jelenlétet teszi meg a létezés alapjának, minden toldalék és korlátozás nélkül.

  • Pszichológia és kvantumfizika: Az előbbi megmutatja, hogyan építi fel az ego a túléléshez szükséges falakat (a fekete-fehér billentyűket), az utóbbi pedig az összefonódás (entanglement) és a hullám-részecske kettősség révén igazolja, hogy az elkülönülés csak a megfigyelés szintjén létezik, a mélyben minden ugyanannak a mezőnek a rezgése.

A "forráskód" tehát mindenhol ugyanaz a visszacsatolás: amíg a forma elfelejti a fényt, szenved; amint a forma felismeri önmagában a fényt, a különállás többé nem börtön, hanem az a hangszer, amin a teremtés játszani tud.