Szavaim hatnak! 2. fejezet "Tisztelet és Önbecsülés"

A "szavaim hatnak" felelőssége persze NEM önmagunk elfolytása. Azért írok erről, mert ez saját csapdánk lehet. A hallgatás önmagában nem megoldás, mert a kommunikálatlan sérelem, határaink be nem tartatása; - belső, önromboló frekvencia, ami megbetegíthet. Miért? Mert a csenddel legitimizált bántás alapjaiban sérti az önbecsülést. Megoldás kezdetekben a tudatosan késleltetett reakció lehet. Pontosabban annak elkerülése, hogy az egó reakciója legyek, ami "nem kímél se istent, se embert". Amikor ételt adok családnak, közösségnek, akárkinek; - gondosan beszerzem a hozzávalókat, megtisztítom, összevágom, fűszerezem, elegyítem, megfőzőm, megsütöm vagy frissen összekeverem és gusztusosan tálalom. Nem szórom a bevásárló-szatyromból egyenesen az asztalra, hogy: "Na, egyétek!" Persze a kommunikációban ez nem kell, hogy ilyen hosszadalmas legyen. De lehet. Ha nagy a "seb", nagy az indulat, akkor kellhet. Amikor praxissá válik, már csak egy pillanat lesz "szívtérbe" tenni mondanivalónkat, mielőtt hangszálainkat megrezegtetné.

Alapvető Tisztelet nélül minden energia elnyomó, ártó. Még reakció formájában is. Vajon ezt tudják a közéletben szerepet vállaló, példát mutató embertársaink?

Érdemes felhívni rá a figyelmüket. Persze csakis tisztelettel.

Kvantum-Sámán